Farkas Nóri vagyok, 6 és fél hó napra születtem, oxigén-hiánnyal, súlyos mozgássérültként. Születésemkor édesanyám, amikor megtudta a fogyatékosságot, Szűz Máriának ajánlott. És Szűz Mária megáldotta a környezetemet és családomat azzal a teherbírással és segítőkészséggel, amit ritkán mondhatnak magukénak az emberek, mert hiszen tudjuk, hogy a mai világban inkább megszabadulnak a fogyatékos emberektől, és elküldik otthonokba.Kicsi koromtól gyógytorna helyekre hordtak, a leghíresebb gyógytornászok, orvosok segítettek, hogy állapotom amennyire lehetséges, javuljon. Mai napig rendszeresen kell gyógytornázom, hosszú távon tolókocsit használok, és sok minden olyan dolog tölti ki a napomat, ami megfelel az átlagembernek a tevékenységével. Jó észt adott az Isten, iskoláimat kitűnő eredménnyel végeztem, a felnőttkor elérése után nyelveket kezdtem tanulni, angolul középfokon beszélek, jelenleg olaszul tanulok három éve. Családom mindig is vallásos indíttatású volt, szívből követte az Istent, gyermekkoromban nekem is könnyű volt ehhez alkalmazkodni, hiszen már korán hozzászoktattak a templomhoz, különböző imádsághoz, énekekhez, s ezt egy darabig szívesen is követtem és magaménak éreztem, mígnem eljött a felnőttkor, amikor elszakadtam Istentől hosszabb időre és akkori barátaim nem voltak istenhívők, más elvet követtek, más ideálokat próbáltunk a magunkévá tenni. Ez egy idő után úgy kiüresített, ehhez társultak emberi gyengeségek, gyarlóságok, az állapotomból adódó lehetséges bűnök is hozzátapadtak. Nagyszüleim is titokban imádkoztak értem. Próbáltak Istenhez vezetni, kiolvasni különböző könyveket, amelyik istenes-témájúak, de engem csak úgy foglalkoztattak, mint történelmi tény, történelmi dolgok.
Közben kimentünk Medjugorje-ba, s ott történt egy olyan isteni mély megtapasztalás, ami nemcsak hogy pillanatnyilag hatott rám, hanem megfordított. Nagy tömeg volt a jelenés előtti téren, ott álltunk mi is, nem volt egy gyűszűnyi hely sem, ahol el lehetett volna férni. Egy nagyon magas ember, rendes emberi alakban megállt előttem. Mezitlábas volt, öltönyös, s három egymást követő este megjelölte a testem minden pontját, az érzékszerveimet, kis kereszteket rajzolva rám. Hatalmas rózsafűzér volt a kezében, rózsafűzérét az ég felé emelve nézett rám szigorű tekintettel. Próbáltunk különböző nyelveken szólni hozzá, csak a a fejét rázta, két alkalommal csak nevettem rajta, de ő mind a három alkalommal a jelenés időpontjában megjelent, ott termett és végigcsinálta ezeket a jelöléseket. S a harmadik nap úgy éreztem, hogy lelkemig hatol és mintha összeomlana bennem mindaz, amit követendőnek tartottam. Az az életforma vagy felfogás, elképzelés kezdett így kárgyavárként összeomlani. Megéreztem őáltala – gondolom az Isten kegyelméből – hogy valami felsőbbrendű erő szeretne hozzám közelférkőzni. De ha én ezt megakadályozom, akkor ezt nem fogja megtenni. Annyira mélyen hatott rám, hogy mikor eltávozott ez az ismeretlen úr, mondtam a szüleimnek, hogy én szeretnék gyónni. Ez azért volt meglepő, mert már sok éven keresztül nem gyóntam. Ők nagyon örültek, másnap az egész zarándok csoport elindult magyar papot keresni reggel 7 órakor. Ez azért fontos, mert ilyen korai időpontban még nincsenek ott papok, ezért nem is jártak sikerrel. Isten csodájának folytán a reggeli kavargásban megjelent hirtelen egy karinges pap előttem és az édesapám azt mondta, hogy én magyar papot keresek, s azt mondta teljes magyarsággal, hogy én vagyok. Akkor ő eltolt engem a tolókocsival egészen messze, elkezdte, hogy milyenek voltak a Jézust követő keresztények egészen a kezdetektől fogva, s eljutottunk napjainkig. Megvilágította előttem, hogy mit tesznek a Krisztust szeretni akaró, követni akaró keresztények hogy nem kell elzárkózni a világtól, Őt minden közegbe be lehet vinni és ennek örül, hiszen Ő az öröm és a szeretet Istene. Hosszan beszélte, taglalta ezeket a Jézus-körüli dolgokat, Jézus életéből is hozva föl példákat, s akkor az összes bűnöket, hibákat elkezdtem mondani. Belelátott a lelkembe, látta, hogy elkezdek sírni. Akkor azt mondta: ezek után magára hagyom, és gondolkozzon el rajta, hogy most akar-e gyónni vagy inkább nem. Össze voltam omolva, éreztem, hogy magamat akartam istenné tenni, holott Isten nem én vagyok, azok az ideálok nem helyesek, amiket megpróbáltam követni és hogy tulajdonképpen ez semmit sem ér. Azt láttam, hogy letérdel, mint a szentek és az ég felé kitárja a kezét és néz-néz fölfelé, gondolom, hogy imádkozhatott. Többre már nem figyeltem, mert éreztem, hogy az egész életemmel valamit kezdeni kell és egy nagy változás kell, hogy bekövetkezzen az életemben. S akkor, amikor visszajött, akaratlanul egy életgyónást végeztem, és aztán még két szempontot adott, ami a mai napig is nagyon meghatározó az életemben. Először, hogy legyen állandó lelki vezetőm, akihez bármikor fordulhatok, és legyen egy hittan csoport vagy biblia csoport, ami alapot ad a fejlődéshez. Ott Medjugorje-ban az első szentáldozás is különös volt, mert ez a bizonyos pap mondta a gyónás végén, hogy majd figyel engem, a szentmisén. A 10 órás szentmisén ott volt a papok között és a nagy tömegben, ahol még egy gombostűt sem lehet leejteni, ott termett a kehellyel meg a Szentostyával és megáldoztatott és hirtelen eltűnt. Édesapám és édesanyám a hátamnál állt, őket már nem áldoztatta meg, és senkit a környéken. Amikor hazatértünk, kerestük ezt a papot az Új Ember újságon keresztül, hosszú ideig, aki tud róla, az jelentkezzen, vagy aki magára ismer, de senki sem jelentkezett. Egy bizonyos idő múlva álmodtam – nem szoktam különösebben álmodni, de álmodtam – egy különös álmot, hallottam egy hangot, amely hang ezt mondta: Nóri, Nóri, szép dolog a hála, de azt a papot ne keresd itt a földi életben, mert azt te it nem találod meg. Ő a lelked megmentésére volt odarendelve. Azóta nem keressük, már tudom, hogy a helyemen vagyok. A mai napig is Mária medjugorjei intelmeinek alapján próbálom rendezni az életemet. Ez nem azt jelenti, hogy én teljesen hibátlan vagyok, sőt, nagyon is érzem, hogy ha eltérnék a medjugorjei üzenetekben összefoglalt dolgoktól, akkor az egész hitéletemet veszélyeztetném, hiszen valójában ott váltam kereszténnyé. Minden hónapban megkapom ezeket az üzeneteket, ez egyrészt lelkiismeretvizsgálatra is vezet, másrészt pedig ezáltal kontrollálom magam. Időközben eltávoztak az örök hazába a szeretteink, ketten maradtunk édesanyámmal. Testvérem fiatalon, tragikus körülmények között meghalt, az Isten bezárt egy ajtót, de kinyitott egy ablakot, mert akkor kaptam meg a versírás adományát, ami szintén egy kegyelem, mert látok magam előtt egy képet, hallom a vers ritmusát, összeáll a fejemben, sorokba rendeződik a versnek a témája magától és nekem csak annyi a feladatom, hogy papírra vessem őket elektromos írógépen. Eddig hét kiskötetem látott napvilágot, a Szent Maximilián Lap- és Könyvkiadó jóvoltából. Nem csak istenes verseim vannak, hanem vannak humoros versek, gyermek versek, volt már több önálló szereplésem is, legutóbb Jánoshidán szerepeltem, Budapesten a Benczúr-teremben egy önálló est, zenével tarkítva mondtam saját verseimet. Nagyon vidám természetű vagyok, a lelki alkatom is hozzájárul, rengeteg az ismerősöm, sokfelé levelezek, Magyarországon és külföldön is, Japán, Anglia, Olaszország, Spanyolország, India és még sorolhatnám. Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy sokaknak segíthetek lelkileg, akik erre igényt tartanak. A harmadik, amiért hálás lehetek az Istennek az, hogy széles látóköröm által erre lehetőségem van. Sokfelé eljutunk autónk segítségével, vallási és világi szervezeteknek vagyok tagja, sokféle körben megfordulok, s minden közegben úgy vagyok jelen, mint Isten képviselője. Úgy érzem, hogy az Isten velem van, velem örül, ha kell, akkor bánkódik velem.
15 éve a medjugorjei tapasztalás óta, soha nem érzem, hogy az Isten elhagyott volna. Két évvel ezelőtt volt egy nagy műtétem, amikor úgy tűnt, hogy eddigi életemnek a felépítése odaveszett, s rájöttem, hogy sohasem lehet azt mondani, hogy ez már túl nehéz, mert amit nem értünk, miértjére feleletet fogunk kapni, ezáltal nyitottabbak, bátrabbak és erősebbek leszünk. Minden nap, ha nem is tudunk templomba menni, mert kis falunkban nincs is mise, de minden nap próbálunk gondolatban az Adoremus olvasásával Istennel lenni, ha nehéz helyzetben vagyok, akkor beszélgetek a Jó Istennel, nagyon nagy pártfogóm Bosco Szent János, akit vidámsága miatt választottam még fiatal koromban, és szeretnék egyszer Torinóba kijutni az Ő sírjához, azért, hogy mindazért a sok kegyelemért, amit kiesdett számomra Istennél és mind a mai napig kiesd, azért köszönetet mondjak.
Édesanyám Szűz Máriának ajánlott születésem pillanatában, mivel nem volt biztos, hogy életben maradok, hálát érzek iránta. Azért, mert elvezetett Szent Fiához, Jézushoz. Hálás vagyok neki, megújította az egész lelkivilágomat, az egész felfogásomat. Ezt lehet csodának mondani, ami velem történt.
Isten tenyerén élni elcsépelt ajánlás lehet a bajbajutott emberek számára, ha nincs mögötte tapasztalat, vagy rálátás.
E történet – mit tanúságnak szánok – hasonló elbírálás alá eshet, ha kihagyjuk egy emberélet küzdelmes szövevényű részeredményeit, valamint a fellépő probléma esetleges kísérő jelenségek.
Kérem a kedves olvasókat, ezek tükrében olvassák égi dicséretemet.
Szokványos tavaszi napon indult. Családi veseszűrést rendeltek el a közeli kórházban. Ott nincs elváltozás, de helyette az ultrahangos vizsgálat egy másik problémát fedezett fel, így műtét javasolt. A kórház nem is vállalta, keressünk valami komoly helyet, komoly speciális felkészültséggel, orvossal. Súlyos mozgássérült vagyok. Szüleim, nagyszüleim kezdettől segítségem árnyékában éltek. Ez tolókocsim ellenére rövid távú speciális járást eredményezett Édesanyám segítségével s apróbb mozgásbeli dolgokat, melyet halálomig intenzíven folytatni kell állapotom és normál testfelépítésem érdekében. Szeretteink nagy része pedig már az örök hazából támogat imáival s figyeli életünk folyását.
E rövid kitérő után talán érthető az a vidámság és öröm, mely betölti napjaimat az ég felé szálló hála kíséretében. Műtét előtti kétségbeesésemet az is növelte, hogy jó pár évvel korábban már volt hasonló eseti beavatkozás környezetemben, amit orvosi figyelmetlenség által egy másik, súlyos, egy évig külső segítséget igénylő életmód követett. Hátha nekem is ez jut! Mi lesz a mozgásommal? A tétlenség őrületbe kerget! A pánikot, mely egész nyáron át viaskodott velem, már csak hitem gyeplője tartotta, illetve az a feltevés, hogy esetleg elromlott a műszer, nem valós adatot mutatott. Néhány megismételt vizsgálat után az eredmény mindig ugyanaz marad. Műtét!
Elszántan imádkozott a családom, barátok, ismerősök sokasága, hisz az Úr tehet csodát is. Persze csakis abban a formában, ahogy én szeretném... Ezért még egy élőnek számító, tízéves szlovákiai zarándokhelyre is elmentünk, hátha elkerülhető a beavatkozás. Valami lelkierőt kaptam ott, de továbbra is műtét!
Uram hol vagy? Nem segítesz? A megvilágosodás a kórházban, s az utána következő időben ért el. A remény ezüstszála lassan átfogta lelkemet, s bizonyossá vált, hogy a Teremtő karjaiban tart, hiszen már a műtét utáni harmadik napon teljesen visszatért színem, erőm így a gyógytornász többféle mozgást engedélyezett. Az elég felületes orvosi gondoskodást pótolta Krisztus, aki napi táplálékom volt, s gondos orvosként óvta sebemet és életemet, így hallgatta meg az összegyűjtött imafüzért. Hazajövet kint álltam a szokásos állókás segédeszközömmel, s az emberek kérdezték, hát nem volt meg a műtét?
Ennek már jó ideje, s fájdalommentes vagyok, sok tevékenységem a régi formában folytatódhat. Szívemben folyton zeng a hálaének a szövődménymentes napokért, s hogy a mester az egészségen túl feltétlen bizalomra is megtanított, s arra, hogy a legsötétebbnek tűnő helyzeteket is birtokolja.
E tanúságtétel részemről arra is szolgál, hogy ha valaki az élet bármely nehéz körülményei közé kerül (válás, csalódások, anyagi kár stb.) ne adja fel a reményt hanem bízzon abban a szeretetben, Aki mindenki FORGATÓKÖNYVÉT elrendezi.
Őszinte szeretettel ajánlja egy felszabadult testvér.
A létező árnyék alatt…
Szóltunk. Az Isten hallgatott.
A szív csak fájón jajgatott.
Mint vad folyam, zúdult a gond:
Ki az , kimentő zsinórt bont?
Vártunk! Teremtőnk rejtezett…
Elfedték sötét fellegek,
Könnyáztatta hétköznapok:
A hit tört szárnnyal bolyong.
Az tán ott van a hegyen,
Mint forrásozó kegyelem.
Menni kell hát, hisz Ő a FÉNY
Vonzott a pókfonál remény.
A mindenható ujjai
Elkezdtek kisimítani,
S az élet vásznán megjelent
Az elénk álmodott jelen.
A hullámtörés elcsitul
Az Örök tenyérbe simul
Minden tétova pillanat
A LÉTEZŐ árnyék alatt.
Az öröm izzó tüze ég,
Dalol s ragyog a messzeség!
Farkas Eleonóra