Alapítónk: Mons. Luigi Novarese (1914-1984)

"Add, Uram, hogy higgyek a fájdalom építő erejében. Hogy a rosszban, ami gátol, ne a tökéletesedésem akadályát lássam!"

Lelki alkat

Luigi Novarese elmélyedő, egyszerű és igen gyakorlatias ember volt, arra törekedett, hogy tanítsa mindazokat, akikkel élete folyamán találkozott, hogy életüket teljes mértékben megéljék, még szenvedésükkel együtt is. A szenvedő ember tapasztalatából kiindulva olyan utat ajánlott fel, amely a szokványos gondolkodásmód szerint a "szeretetszolgálat tárgya" szereptől megszabadítva a szenvedőt "aktív alannyá" teszi, hogy felelős személlyé váljon, aki képes megfelelni a különféle felelősségi viszonyoknak, amelyekkel életében találkozik.

"A személy méltósága mindenek fölött áll, bármilyen adottságai legyenek is."

Luigi Novarese meggondolásában arra a két dimenzióra teszi a hangsúlyt, amely az emberi személyt jellemzi: függőleges dimenzió Isten felé és vízszintes dimenzió az embertársak felé. A folyamatos tevékenykedés és felelősségi viszonyai nem távolíthatják el az embert Istentől: Ő az élet forrása, egyedül Ő adhat az embernek új, felelősségteljes, lendületes, ragyogó, alkotó életet.
Az a lelki út, amelyet Luigi Novarese, alapítónk és nevelőnk tár elénk, gyümölcse élete istentapasztalatainak, bölcs olvasata saját életének, amelyet fiatal kora óta a szenvedés folytonos jelenléte hatott át, és amely érzékennyé tett őt arra, hogy minden embernek felkínálhassa a CVS lelkiségét.

Gyermekkor

Luigi Novarese 1914. július 29-én született Casale Monferrato-ban, Giusto Carlo és Teresa Sassone utolsó, kilencedik gyermekeként. Mindössze kilenc hónapos volt, amikor édesapja meghalt. Ezután édesanyjára maradt a népes család fenntartása és minden gond a földek körül. Gyermekkorától kezdve gyengéd és gyermeki odaadása Isten Anyja iránt egész hitbeli növekedését meghatározta. Ez a máriás lelkület jelent meg később az általa alapított közösségekben is, mintegy válaszként a lourdes-i és fatimai Mária-jelenések alkalmával elhangzott imára és bűnbánatra szóló felhívásra.
A fiatal Luigi életében további három szent alakja volt meghatározó, akik ugyancsak hozzájárultak az általa alapított közösségek lelkiségének alakításához: Bosco Szent János – Mária tisztelete és az ifjúság felkarolása miatt –, Cottolengo Szent József – a betegek iránti odaadása miatt –, Grignon de Monfort Szent Lajos – a Szent Szűznek való teljes önátadása miatt.

Betegség

Luigi 1923-ban egy csúnya esés következtében súlyosan megbetegedett, és elkezdődött szenvedésének kálváriája. Nyolc éven át orvostól-orvosig, kórházról-kórházra járt. Kilenc évesen gyógyíthatatlannak látszó csípőizületi gyulladásban szenvedett. S bár rettentően szenvedett, sikerült tanulmányait folytatnia és elvégeznie.

Gyógyulás

Elzarándokolt Lourdes-ba, és teljes szívével kérte a gyógyulást. Luigi levelet írt Filippo Rinaldinak, aki éppen akkor volt Don Bosco utódja a szalázi rend élén. Azt kérte tőle, hogy imádkozzon a gyógyulásáért. "Don Bosco szerette a fiatalokat. én is az vagyok! Nem imádkozna és kérne másoktól is imát értem, hogy meggyógyuljak?" Míg a válaszra várt, egy éjjel a Segítő Szűzet látta álmában. Luigi megkérdezte tőle: "Anyám, meggyógyulok?" "Igen, a nekem szentelt hónapban." – válaszolt a Szűz. "Pap leszek?" – a Szűz bólintott. "A mennybe jutok?" – de erre a Szűz csak mosolygott.
Luigi míg kórházban volt, észrevette, hogy a betegek testét ugyan próbálják gyógyítani, de senki sem törődik a lelkük, az egész ember gyógyításával. Észrevette azt is, hogy az egyházi segítségnyújtás is csak felszínes és alkalomszerű. Úgy érezte, hogy Jézust követve valami újat, bátor dolgot kellene cselekedni a betegek segítésére. Ő a maga módján próbálta enyhíteni a többi beteg szenvedéseit, mégpedig oly módon, hogy a betegekből zenekart szervezett, melynek aztán nagy sikere és emellett igen jótékony hatása lett a betegek közérzetére nézve is. Már ekkor megmutatkozott különleges szeretete a betegek iránt.
Rinaldi atya válasza végre megérkezett: "Csatlakozz imáinkhoz, és bízzál!" A valdoccoi oratórium fiataljai elkezdtek egy imakilencedet érte. Luigi lélekben csatlakozott hozzájuk és a harmadik kilenced után kelései maguktól begyógyultak, a gyulladás megszűnt, így aztán hirtelen és teljesen meggyógyult. Csupán a sebek helyei maradtak meg. Ez 1931 május 17-én történt (A Szűzanya hónapjában!).

Tanulmányok, papszentelés

Ezután folytatta tanulmányait, mert orvos akart lenni, hogy a betegek szolgálatára lehessen. Don Bosco lelkiségének három "fénysugarát" követte: az Eukarisztiát, a Szeplőtelen Szűzet és a pápát. Édesanyja halála (1935) után végleg elhatározta, hogy pap lesz. Felismerte, hogy a papi hivatásban sokkal radikálisabb támaszt és segítséget tud majd nyújtani a betegeknek. 1938. december 17-én szentelték pappá Rómában. Többek között kánonjogból is doktorált.

Tevékenység

A Szentszék Államtitkárságán dolgozott 1942 és 1970 között. 1964-től 1977-ig pedig az olasz Püspöki Konferencia (CEI) kórházlelkészi hivatalát vezette.
1943. májusában megalapította a Máriás Papi Szövetséget (LSM), hogy Mária oltalma alatt testvéri papi közösséget hozzon létre a szükséget szenvedő és beteg papok számára, s hogy megvalósítsa a Szent Szűz lourdes-i és fatimai kéréseit. Ugyanerre alapozva a laikusokra is kiterjesztette ezt az apostoli tevékenységet.
1947. májusában megalakult a Szenvedés Önkénteseinek (CVS) mozgalma, amelyhez betegek tartoztak. Elvira Myriam Psorulla segítette ennek megvalósulásában. A beteg ember keresztségben kapott feladatából következik, hogy ne csak tárgya legyen a segítségnyújtásnak, hanem cselekvő alanya is, és különleges apostoli küldetése folytán javára lehet mind az Egyháznak, mind a társadalomnak. Az alapító később szükségesnek látta egy közösség meghatározását (a Kereszt Csendes Munkatársai SodC), amely garantálja ennek a műnek a folytonosságát, ugyanakkor az evangéliumi tanácsok gyakorlásával és a Szeplőtelen Szűznek való felajánlással radikálisabb formában tudja az apostoli munka szolgálatába ajánlani magát. E csoport élete 1950. november elsején indult el, és a Szenvedés Önkéntesei közül is sok beteg és fogyatékkal élő személy is részese lett.

Mons. Luigi Novarese Rocca Priorán (Rómában) halt meg 1984 július 20-án. Boldoggá avatási eljárása folyamatban van.