A szenvedés értékének újrafelfedezése – Mons. Luigi Novarese karizmája

Először is azt kell megvizsgálnunk, mit is jelent a "valorizzazione della sofferenza" kifejezés, amelyet Mons. Luigi Novarese oly gyakran használt a szenvedés értékéről beszélve. A kifejezés nehezen fordítható magyarra, még akkor is, ha értjük, hogy mit is akar jelenteni valójában. Maga Mons. Luigi Novarese siet segítségünkre, amikor azt írja: "valorizzare significa sfruttare" azaz, valorizzare annyit tesz, mint hasznosítani, felhasználni. Ezek után azt mondhatjuk, hogy a legpontosabb fordítás ez lehet: "felfedezni és kiaknázni, vagyis gyümölcsözővé tenni a szenvedésben rejlő értéket".
Isten szolgája, Mons. Luigi Novarese karizmatikus meglátása a szenvedő emberek pozitív megbecsülését úgy tárja elénk, mint "lelkipásztori próféciát", és nem mint elemzés tárgyát; mint ígéretet, és nem mint problémát. A hangsúly egy újfajta evangelizáció szükségességén van, amely az emberi szenvedés körére vonatkozik, támogatva a szenvedő személy integrálásának központi szerepét és elősegítését. Mons. Luigi Novarese a remény tanúságtevője és munkálója volt az Egyházban a szenvedők hírének és különleges missziójának elősegítésében, felismerte, hogy a fájdalom dimenziójának értékké tétele az evangelizáció és az üdvösség eszköze.
Az első erény, amely megérinthette azt, aki csak találkozott Mons. Luigi Novarese-vel, az a szilárdsága volt: "A betegség az első olyan büntetés, ami minden társadalmi réteget érint. Gazdagok és szegények egyaránt szenvednek. Az előkelőt és az egyszerűt, mindannyiukat kínozza a szenvedés, a halál gyötrelmét senki sem tudja elkerülni. A test fájdalmát, a szellem próbatételeit, a szív keserűségét, az egymás meg nem értését és mindent, ami neked fájdalmat okoz, igyekezz felajánlani örömmel."
Az a perspektíva, amelyből Mons. Luigi Novarese apostoli kreativitása eredt, kétség nélkül mondhatjuk, hogy az a képesség, amellyel a szenvedők szemléletmódját egészen evangéliumivá tudta alakítani, mégpedig úgy, hogy közben nem banalizálta és nem értékelt le a szenvedést. A szenvedő emberek szolgálatára irányuló tevékenysége abban a szándékban egyesült, hogy ezt a felfogást terjessze a szenvedésről. A betegekért és szenvedőkért és egyben a betegekkel és szenvedőkkel megújított lelkipásztori tevékenység, ahol a beteget, a fogyatékkal élőt, a szenvedőt nem egyszerűen az Egyház szeretete és szolgálata célpontjának kell tekinteni, hanem mint az evangelizáció és az üdvösség művének tevékeny és felelős alanyának. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy Mons. Novarese volt az elő igazi előmozdítója ennek a megújított apostoli munkának, amely a betegben nem csak egy olyan személyt lát, akit gondozni és támogatni kell, hanem főként olyannak látja őt, aki maga is, mások számára a remény munkálója lehet. Saját egészségi állapotának bátor elfogadása által, anélkül, hogy fejet hajtana a rossz és a gyengeség előtt, anélkül, hogy elmenekülne, vagy elrejtené saját baját, mindez a szenvedőt arra irányítja, hogy Isten gyermekeként válaszoljon létének kötelezettségére, amelyet különösen is nehézzé tehetnek betegségének vagy testi fogyatékosságának körülményei.
A beteg értékes "eszközévé" válhat az evangelizációnak és egyben támasza szenvedő testvérének is. Egy fényforrás ott, ahol él, mert ő az, akinek át kell alakítania környezetét. Amikor a betegség, az elszigeteltség, a kirekesztettség tapasztalatai értelmet és újdonságot nyernek a Krisztussal való találkozás folytán, különösen ezek teszik hitelessé az embert, hogy az Evangélium fényét elvigye ahhoz, aki hasonló körülmények között még haszontalannak és elveszettnek érzi magát. Ahhoz, hogy a szenvedő aktív és felelős alanyként teljesíthesse ezt az apostoli küldetését az Egyházban, meg kell értenie a Kereszt útját. Ez a szeretet leckéje, mely értelmet ad az élet minden árnyoldalának, tudva, hogy azokban Krisztus Passiója folytatódik.
"A szenvedés kérdése roppant nagy jelentősséggel bír, hiszen minden embert érint, társadalmi helyzetétől és korától függetlenül. Valójában a szenvedés úgy lépett be az emberi létbe, mint egy nemkívánatos vendég. Amikor kopogtat valaki ajtaján, nem várja meg a válaaszt, belép anélkül, és nem mondja meg, meddig marad. Akihez betér, annak elérkezett a megmérettetés ideje. A szenvedés az ember mércéje. A szenvedés önmagában véve nem pozitív és építő dolog, de nem is tiszta negatívum, mert javunkra válhat. A fájdalom olyan, mint az a pénzérme, amely minden asztalon gurul, de nem mindenki fogja fel valós értékét, mert mindenki másként becsüli. A szenvedés problémájával szembekerülve nyíltan ki kell mondanunk, hogy azt csak az Evangélium fényénél érthetjük meg, kaphatunk rá teljes, világos és építő választ. Úgy nézzétek a világot, ahogyan Jézus nézte a Kereszt magasából. Van, aki átkoz titeket, van, aki elvisel, van, aki szitkozódik, de ott az a hatalmas jó, amely keresztetekből indul és szétárad a földön. "
Mons. Novarese karizmája abban rejlik, hogy felismerte azt, hogy a beteg első gyógyulása sohasem kívülről érkezik, hanem mindig belül történik. Mindenek előtt lélekben kell meggyógyulni. Ha az "én" legmélyén nincs ott Jézus, akkor a szív gyógyulására nincs lehetőség. Kegyelmének ajándéka az első nélkülözhetetlen és hatásos gyógyszer annak, aki szenved. Nem mindig tudunk felülemelkedni a fizikai fájdalmakon, de mindig felajánlhatjuk és termékennyé tehetjük azokat a világ üdvösségére. Paradoxonnak tűnik, de a test egészsége nélkül is lehet az életünk sikeres és boldog. Mons. Novarese bebizonyította ezt. "Hitt" a betegekben és végtelen lehetőségeikben. Ahogy gyakran mondogatta: "Ha értékké tennénk minden szenvedést, ami a világban van, létrejönne az egyensúly a jó és a rossz között, és Isten országa győzedelmeskedne a föld színén."