Barsi Balázs: A Szent Kereszt Felmagasztalása

"Amint Mózes felmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy fogják fölmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen"

Jn 3,14-15

Ahogy balgaság és botrány volt Krisztus keresztje az apostolok korában, úgy ma is az azok szemében, akik elég vakok ahhoz, hogy ne ismerjék fel magukon az őskígyó halálos marását. A keresztet, mint jelképet ugyan viselik a nyakukban, fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák életükből.
A keresztnélküli élet utáni vágyódás sokszor a keresztényeket is kísérti. Azokat a helyeket szeretik idézni a Szentírásból, ahol az Úr vigasztalást, jutalmat, dicsőséget ígér, s hajlamosak megfeledkezni Urunknak a kereszthordozásról szóló igéiről. Vagy beszélnek ugyan a keresztről, de csak mint valami kellemetlen teherről, amelytől alig várják, hogy megszabaduljanak, s ha nem, perelni kezdenek Istennel és fellázadnak ellene. Jézus Krisztust az Atya azonban nem a kereszttől függetlenül vagy annak ellenére dicsőítette meg, hanem éppenséggel a kereszten való végső odaadásban.
Ezért a mi felmagasztalásunk is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg. Az őskígyó mérgétől csupán a keresztre feszített Üdvözítő hitbeli szemlélése óvhat meg. Jézus Krisztus keresztje a deszkaszál, mely képes "a hajótört világot biztos partra menteni". Persze csak az kapaszkodik belé, aki felismeri, hogy élete Jézus nélkül zátonyra futott és hajótörést szenvedett. Amint ugyanis nincs a kereszténység kereszt nélkül, úgy kereszt sincs kereszténység nélkül, csupán értelmetlen és megkerülhetetlen negatívumok. Bűnnel és halállal megjelölt létezésünknek, kényszerű negatívumainknak azonban Krisztus keresztje értelmet és értéket adhat.
Aki nap mint nap hittel föltekint Jézus keresztjére, az lesz képes saját keresztjét is mindennap fölvenni és hordozni. Nekünk nem az ő nagypénteki keresztjét kell hordoznunk – erre képtelenek is volnánk. A magunk keresztjét kell hordoznunk, melyet Isten gondos szeretettel, egyéni méretre szabva készített számunkra, hogy vele Krisztus nyomába léphessünk, ugyanazt az érzést táplálva magunkban, amely Jézus Krisztusban volt.

Ne akard hát elutasítani a keresztet, és ne is morgolódj miatta. Ne kedvetlenül cipeld, hanem örömmel, mint Isten szeretetének édes jelét és az üdvösség eszközét, amely alkalmat ad arra, hogy mint Jézus, kimutatsd a mennyei Atya iránti határtalan bizalmat és teljes odaadásodat.